Fontos, hogy a mai rohanó világban is szenteljünk időt a kultúrára. A kultúra által bővíthetjük a látókörünket, és több mindent tudhatunk meg a világról s magunkról.
A Könyvmentők Egyesület által meghirdetett szavalóverseny fő feladatai közé tartozik más nemzetek irodalmának a megismertetése, továbbá a román illetve a magyar nép közötti kapcsolat megerősítése, hiszen igenis köze van egymáshoz a két nemzetnek itt a Kárpát medencében, Erdélyben.
Az irodalom, a vers egy olyan egységes nyelv, amely által mindenki számára érthetővé válnak bizonyos érzések, élmények s nem utolsó sorban üzenetek a közel s távoli múltból, mely segítségével sikerül áthidalni a mindennapok nehézségeit is.
A költők s műfordítók feladata nem más, mint a hidak építése a nemzetek s különböző népek között, ezzel is elősegítve a világ egy jobbá, élhetőbbé tételének a folyamatát ahol békességben élhetünk s alkothattunk együtt.
Tolmácsoljuk ezen üzeneteket ki-ki a saját anyanyelvén, őrizzük együtt értékeket!
S mégha ilyen zord időket is élünk, mégis összefogva sikerül megtartani és folytatni a kulturális életet nem csak Nagyváradon.
Építsünk közösen új hidakat a régiek megerősítése mellett!
A vetélkedőre való jelentkezés három lépésből áll:
- Egy Mihai Eminescu vers vagy próza ( műfordítás) megtanulása a jelentkező anyanyelvén.
- Egy videó elkészítése az adott mű szavalatáról, majd elküldése a Könyvmentők Egyesületnek (A videó nem haladhatja meg a 3 percet.)
- .A jelentkezési lap kitöltése a salvatoriidecarti.ro weboldalán, továbbá a megfelelő kategória kiválasztása (5-8. osztályos diákok, 9-12. osztályos diákok, felnőttek .
A jelentkezés határideje:
2021 január 11. 15:00.
Várjuk a határon innen és túli (Románia-Magyarország) jelentkezőket.
Az eredményhirdetésre január 15-én kerül sor.
Ezúton is köszönjük a Támogatást s a bizalmat partnereinknek, akik nélkül ez a kezdeményezés nem valósulhatott volna meg : Vili Apartments, TIMIDENT, Összefogás Nagyváradért Egyesület, Familia kulturális lap, Várad folyóirat, Ovisuli Egyesület !
Minden olyan segítséget, felajánlást szívesen fogadunk, amely által a rendezvény résztvevőit jutalmazhatjuk!
A zsűri tagjai :
- Farkas Júlia (tanár, Temesvár);
- Ioan Moldovan (költő, író, esszéista,igazgató a nagyváradi Familia kulturális lap képviseletében);
- Kemenes Henriette (költő, a Várad folyóirat képviseletében );
- Dr. Magyari Sára (nyelvész, magyartanár, egyetemi docens);
- Márton Renáta (könyvtáros, Nagyvárad)
A közönségdíj elbírálása:
az összes beküldött videó a Könyvmentők Egyesület facebook oldalára való feltöltés után (január 12.) január 14.-ig a legtöbb tetszikelést kapott szavalat nyeri.
Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével lehet.
- A beküldött videó elején hangozzon el a jelentkező neve, a vers címe és szerzője, majd a teljes vers.
- A verset tilos olvasni.
- A videót telefonnal, laptoppal, kamerával vagy bármilyen erre megfelelő eszközzel lehet rögzíteni, fekvő formátumban. Fontos, hogy ne legyen vágás, szerkesztés a felvételen.
- Lehetőleg, természetes, nappali fényben történjen a rögzítés, a lehető legjobb hangminőségben – a zsűri nem a videó minőségét, hanem a versmondást fogja értékelni.
- Az elkészült videófelvételt a WeTransfer.com oldalra kell feltölteni, majd az itt kapott linket bemásolni a jelentkezési lapra.
Tanuljatok meg egy verset, vegyétek fel videóra, és küldjétek el nekünk! Vigyázzunk egymásra.
További információ a e-mail címen, valamint oldalon kérhető.